Kivonatok Ádám naplójából
Hétfő
Ez az új teremtmény, ez a hosszú hajú eléggé a lábam alatt van. Egyfolytában errefelé őgyeleg, és nem tesz le arról, hogy engem kövessen. Nagyon nem tetszik nekem ez a dolog; nem szoktam hozzá ahhoz, hogy társaságom legyen. Az lenne a legjobb, ha ott maradna a többi állat között…
Ma eléggé felhős az ég, keleti szél fúj; azt hiszem esőnk lesz…
Esőnk? Mármint nekünk? Honnan szedtem ezt a szót? Ja, igen. Az az új teremtmény szokta használni.
Kedd
A nagy vízesést nézegettem. Ez a legremekebb dolog ezen az egész telepen, azt hiszem. Az új teremtmény “Niagara-vízesésnek” nevezi- hogy miért, arról fogalmam sincs. Azt mondja, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy “Niagara-vízesés”. Ez nem valami elmés indoklás, én inkább szeszélyességnek és ostobaságnak mondanám. Nekem sosem volt alkalmam arra, hogy bármit is elnevezzek. Az új teremtmény viszont mindennek nevet ad, amivel csak találkozik. Megteszi, mielőtt még tiltakozhatnék. És mindig ugyanazt a magyarázatot adja a kérdésemre, mármint azt, hogy az éppen elnevezett valami pontosan úgy néz ki, mint egy olyan valami. Itt van például a dodó. Az új teremtmény szerint elég rámézni, és bárki első pillantásra megállapíthatja róla, hogy “pontosan úgy néz ki, mint egy dodó”. Kétség sem férhet hozzá, az új teremtmény nem fogja megváltoztatni ezt a nevet sem. Dodó! Az a valami semmivel sem néz ki dodósabbnak, mint mindjuk én.
Szerda
Építettem magamnak egy kunyhót az eső ellen, de nem lehet békességben az enyém, csak az enyém. Az új teremtmény ide is betolakodott. Amikor megpróbáltam kirakni, vizet kezdett eregetni azokon a lyukakon keresztül, amiken át kinéz, a vizet a mancsa külső felével ledörgölte magáról, és olyan hangokat hallatott, mint azok az állatok szoktak, akiket valami nagyon nagy baj ért.
Bárcsak ne tudna beszélni! Mert egyfolytában jár a szája. Ez most talán úgy hangzik, mintha bántani akarnám a szerencsétlent, de őszintén mondom: nem ez a szándékom. Korábban még sosem hallottam emberi beszédet, és minden új meg különös hang, itt, ezen a helyen, megzavarja ennek az álmodozó magánynak az ünnepélyes csendjét, ráadásul a fülemet is bántja a hamisságával. És ez az új hang olyan közelről érkezik, közvetlenül a vállam mellől, egyenesen a fülembe, először az egyik oldalon, aztán a másikon is, és ez rossz, mert én olyan hangokhoz vagyok hozzászokva, amelyek kisebb vagy nagyobb távolságból érkeznek, de semmi esetre sem ilyen közelről.
Péntek
Az elnevezési procedúra zavartalanul folyik tovább, bármit is próbálok ellene tenni. Már korábban adtam egy nagyon jó és dallamos hangzású nevet ennek a létesítménynek: ÉDENKERT. Titokban továbbra is így nevezem, de nyilvánosan már nem. Az új teremtmény ugyanis közölte, hogy ez a hely a fáival, a szikláival meg ezzel a környezettel még távolról sem hasonlít egy kertre. Azt mondja, hogy szerinte úgy néz ki, mint egy park, és még véletlenül sem hasonlít semmi más egyébre, mint egy parkra. Miután ezt kijelentette, anélkül, hogy velem megbeszélte volna a dolgot, adott neki egy új nevet: Niagara-vízesés Park. Szerintem ez az elnevezés túlságosan nagyképű és hivalkodó. Egyébként az új teremtmény már egy táblát is elhelyezett, felirattal:
FŰRE LÉPNI TILOS!
Nos, az életem korántsem olyan boldog, mit korábban volt.
Szombat
Az új teremtmény túlságosan sok gyümölcsöt eszik. Nagyon valószínű, ha így folytatja, előbb-utóbb kifogyunk a gyümölcsből. “Kifogyunk”? Már megint úgy beszélek, ahogy ő szokott. Az ő szavait használom, mert ezek a szavak, mivel túlságosan sokat hallottam őket, már az enyémekké váltak. Ma reggel elég nagy köd volt. Én egyedül sosem mentem ki ködbe. Az új teremtmény viszont megcsinálta. Őt nem érdekli az időjárás, mindig kimegy, sokszor csak úgy tocsog a sáros lábával. Régebben nagyon kellemes és békés volt itt az élet.
Vasárnap
Valahogy kibírtam. Ahogy telt az idő, annál nehezebben. Először is kiválasztotta és elkülönítette a tavaly novembert a többitől, és kijelentette, hogy ez lesz a pihenés napja. Nekem már korábban volt hat napom, de neki, úgy látszik, neki ennyi nem elég. Ma délelőtt egyébként rajtakaptam, hogy megpróbált almát szedni a tiltott fáról.
Hétfő
Az új teremtmény at mondja, hogy Éva a neve. Ez rendben is volna, ez ellen nincs semmi kifogásom. Azt mondta, nyugodtan kiáltsam a nevét, ha azt akarom, hogy odajöjjön hozzám. Erre azt feleltem neki, hogy jól van, de ha csak ezért kell neki név, akkor teljesen fölösleges az egész. Ez a szó, hogy “fölösleges” szemmel láthatóan megnövelte előtte a tekintélyemet. Tényleg jó szó, jó hosszú, és alkalmas arra, hogy gyakran elismételjem.
Az új teremtmény azt is kijelentette, hogy ezentúl ne úgy emlegessem, mint “Az”, vagy “Ez”, hanem úgy, mint “Ő”. Mert hogy más, mint a fák, az állatok, meg én magam. Ez ugyan nem túl valószínű, de nem érdekel, ahogy akarja. Tőlem akármi lehet, csak hagyjon békén és ne beszéljen.
Kedd
Az egész létesítményt teleszórta a csúf elnevezéseivel és azokkal az ostoba tábláival:
AZ ÖRVÉNYLŐ ÖBÖLHÖZ
A KECSKÉK SZIGETÉHEZ
A SZELEK BARLANGJÁHOZ
Azt mondja, ebből a parkból remek nyári vakációhelyet lehetne kialakítani, és jól menne az üzlet, ha léteznének olyanok, akik ellátogatnak ide. Nyári vakációzóhely- ez is az ő találmányai közé tartozik- szavak, mindenféle jelentés nélkül. Egyáltalán, mi az a nyári vakációzóhely? De nem kérdezem meg, mert ő aztán mindig kapva kap az alkalmon, hogy elmagyarázhat valamit.
Péntek
Újabban azzal bosszant, hogy egyfolytában azt hajtogatja, ne ugráljak le a Vízesésnél. Nem értem, mit ártok ezzel neki? Azt mondja, kirázza a hideg , ha odamegyek. Kíváncsi lennék, miért. Mindig is jártam ott, mindig is szerettem belecsobbanni a vízbe. Mindig is élveztem azt a hűsséget. Eddig úgy gondoltam, a Vízesések éppen erre vannak kitalálva. Más hasznukat nem látom, az pedig egészen biztos, hogy valamiért létrehozták őket. Ő azt mondja, szerinte csak a táj jellege miatt van szükség rájuk, szerinte a zuhatagok is éppen olyan környezeti elemek, mint a rinocéroszok és a masztodonok.
Először egy hordóba bújva ereszkedtem le a Vízesésen. Nem tetszett neki. Aztán egy kádba ültem, és úgy zuhantam alá. Ez sem nyerte el a tetszését. Fügefalevél-gatyában úszkáltam az Örvények Öblében és a Sodrásban. Hát, a ruhám eléggé szétszakadozott. És mit tett erre Ő? Siránkozni kezdett, meg szidni, hogy különc és vakmerő vagyok. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Környezetváltozásra van szükségem.
Szombat
Múlt kedden, éjszaka megszöktem, és két napon át gyalogoltam, aztán egy eldugott helyen építettem magamnak egy másik kunyhót. Amennyire tudtam eltüntettem a nyomaimat, de ő rámbukkant, méghozzá egy olyan állatnak a segítségével, amit farkasnak nevezett el.
Rámtalált, és megint azokat a szánalmas hangokat hallatta, és megint vizet eregetett az egyébként nézésre használt lyukaiból.
Nem tehettem mást, mint hogy visszamegyek vele, de egy biztos: ismét meg fogok szökni, mihelyst lehetőség kínálkozik rá.
Ő elég sok ostobasággal foglalkozik, például azon töpreng, hogy az oroszlánnak meg a tigrisnek nevezett állatok miért füvön meg virágokon élnek, amikor- szerinte legalábbis- a fogaik alapján ítélve arra teremtődtek , hogy egymást falják fel. Ez butaság, mert ahhoz, hogy ezt megtegyék , előbb meg kellene ölniük egymást, és ez az egymás megöldösése pedig annak a dolognak a létrejöttét idézné elő, amit tudomásom szerint “halálnak” neveznek. Nekem azt mondták, hogy ez a bizonyos halál még sosem lépett be a Parkba. Ha jobban belegondolunk, ez bizonyos esetekben sajnálatos tény…
Vasárnap
Valahogy kibírtam.
