(2. rész)
Hétfő
Azt hiszem, rájöttem, mire való a hét hat napja: arra, hogy kipihenjem a vasárnap fáradalmait. Jó elgondolásnak tűnik…
Ő már megint felmászott arra a bizonyos fára. Leráncigáltam róla. Azt mondta, nem érti, miért csináltam, hiszen senki sem látta, mit tett. Biztos azt hiszi, ez elegendő ok arra, hogy mindenféle veszélyes dolgokat műveljen. Ezt meg is mondtam neki. Az „ok” szó csodálatot keltett benne. És azt hiszem, valami irigységfélét is. Nagyon jó szó.
Kedd
Azt mondta, hogy őt egy bordából csinálták; egy olyan bordából, amit az én testemből vettek ki. Ez igencsak kétséges, és most még enyhén fogalmaztam. Nekem egyetlen oldalbordám sem hiányzik…
Elég sokat foglalkozik az egerészölyvvel, amit fióka korában talált, és fel akar nevelni; azt mondja, a fű nem megfelelő táplálék neki, attól tart, hogy így nem tudja életben tartani. Azt mondja, ezt a madarat arra teremtették, hogy bomlófélben lévő húson éljen. Szerintem az ölyvnek be kell érnie azzal, amit kap. Nem állíthatjuk a feje tetejére az egész világot pusztán azért, hogy egy húsra éhező egerészölyv jól érezze magát benne.
Szombat
Az új teremtmény tegnap beleesett a tóba, amikor magát nézegette a tükrében. Elég gyakran nézegeti magát. Kis híján megfulladt, utána azt mondta, eléggé kellemetlen érzés az ilyesmi. Kijelentette, minden teremtményt sajnál, ami a vízben kénytelen élni- ezeket a lényeket máskülönben „halnak” nevezi. Mert sajnos, még mindig nem hagyott fel a névadási szokásával, mindenre ráragaszt valami nevet, pedig semminek sincs valami nagy szüksége erre. És miután elnevezett valamit, és azon a néven szólítja, és az a bizonyos valami nem megy oda hozzá amikor hívja (ami tökéletesen érthető), képtelen levonni a megfelelő következtetést a dologból.
Tegnap este összeszedett egy csomó halat, és odahozta nekem, az ágyamba, hogy melegen legyenek. Időnként rájuk néztem a nap során, és az igazat megvallva nem látom rajtuk, hogy akár jottányival is boldogabbak lennének, mint korábban, a vízben a voltak. Nem boldogabbak, csak valahogy nyugodtabbak. Ma este, sötétedés után, ki fogom hajítani őket a kunyhóból. Még egyszer nem vagyok hajlandó együtt aludni velük- eléggé kellemetlen társaságnak bizonyultak, rossz köztük feküdni, főleg így, hogy semmi sincs rajtam.
Vasárnap
Átvészeltem.
Kedd
Éva mostanában a kígyóval szokott foglalkozni. A többi állat örül ennek, mert így legalább nem őket akarja megismerni, és nem őket zargatja. Én is örülök a dolognak, mert a kígyó tud beszélni, és így végre egy kis nyugtom lehet nekem is.
Péntek
Éva elmondta, hogy a kígyó azt javasolta neki, kóstolja meg annak a bizonyos fának a gyümölcsét. A kígyó szerint a gyümölcs finom, és sokat megtanulhat az, aki megeszi. Azt feleltem Évának, hogy biztos lenne a dolognak valami más következménye is- például az, hogy a világunkon megjelenne a halál. Ez hiba volt a részemről, mert ezzel a válasszal adtam Évának egy ötletet arra, hogyan tudná megmenteni a betegeskedő egerészölyvét, és hogyan tudna friss húst biztosítani az oroszlánok meg a tigrisek számára. Azt tanácsoltam neki, maradjon távol attól a fától. Azt felelte, hogy nem marad. Veszélyt érzek!
Emigrálni fogok…
Szerda
Nagyon különleges napom volt. Tegnap éjjel megszöktem és reggelig vágtattam, ahogy csak bírta a lovam. Abban reménykedtem, hogy kijutok a Parkból, és elrejtőzhetek valami más országban., mielőtt még bekövetkezika baj. De ennek nem így kellett történnie. Körülbelül egy órával napkelte után, amikor éppen egy virágos mezőn nyargaltam, amelyen több ezer állat legelészett, szunyókált és játszadozott- éppen úgy, ahogy elvárható volt tőlük-, az a nagy tömeg hirtelen riadt hangokat kezdett hallatni. Aztán, egyetlen pillanat leforgása alatt a mezőn óriási felfordulás támadt: minden állat nekiesett a szomszédjának! Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent… Éva megkóstolta azt a bizonyos gyümölcsöt, és ezért a világunkra megérkezett a halál.
…A tigrisek megették a lovamat, ügyet sem vetettek rám, amikor rájuk parancsoltam, hogy hagyják békén. Engem is felfaltak volna, ha ott maradok. Természetesen nem maradtam, jobbnak láttam, ha sietősen odébbállok… Aztán megtaláltam ezt a helyet, a Parkon kívül, és pár napig elég jól éreztem magam, de Éva itt is rámtalált. Rámtalált, és azon nyomban elnevezte a helyet "Tonawandának”, mert szerinte pontosan úgy néz ki, mint egy „tonawanda”.
Az igazat megvallva nem is sajnálom nagyon, hogy eljött hozzám, mert nem valami finom az ennivaló, amihez hozzájutottam, és ő hozott nekem párat azokból az almákból. Olyan éhes voltam, hogy azonnal megettem mindet. Nem tehettem mást. A dolog ellenkezett az elveimmel, de rájöttem, hogy az elvek csak akkor nyomnak valamit latban, ha az ember jóllakott… Éva gallyakba és levelekbe öltözötten érkezett meg, és amikor megkérdeztem, tőle, hogy mi ez az ostobaság, amikor megmarkoltam az ágruháját és letéptem róla, akkor reszketni kezdett, meg el is pirult. Addig sosem láttam embert, aki remegett és elpirult, ezért az egész eléggé ostobának tűnt a számomra. Éva azt mondta, hamarosan én is megismerem ezt az érzést.
Ebben nem tévedett. Borzasztóan éhes voltam, de mégis letettem a féli megevett almámat- a legszebb alma volt, amit valaha láttam, különösen így az almaidény végén nem lehetett tökéletes gyümölcsöt találni-, és gyorsan nekiláttam, hogy magamra vegyem az Éváról letépett gallyakat meg leveleket. Amikor elkészültem szóltam neki… úgy is mondhatnám, hogy szigorúan ráparancsoltam, eredjen, szerezzen magának leveleket meg gallyakat, ne mutogassa itt magát. Engedelmeskedett, és miután felöltözködött lementünk oda, ahol az állatok korábban csatáztak egymással, és összeszedtünk pár bőrt. Ezekből a bőrökből Éva- az én utasításomra- készített néhány ruhát, egyet a hétköznapokra, kettőt-hármat pedig a különleges alkalmakra. Elég kényelmetlenek, ez igaz, de elegánsnak mondhatóak, és a ruhák esetében ez a legfőbb szempont.
Úgy érzem, Éva eléggé kellemes társ. Már tudom, hogy nélküle magányos és rosszkedvű lennék most, hogy elvesztettem a birtokomat. Sajnos van valami, ami zavar. Éva azt mondja, hogy arra ítéltettünk, hogy ezután dolgozzunk meg a megélhetésünkért. Nem baj. Éva nagyon ügyes lesz, és pedig majd irányítani fogom.
10 nappal később
Engem okol azért, hogy ilyen helyzetbe kerültünk! Azt mondja, nyilvánvaló meggyőződéssel és hittel, hogy a Kígyó biztosította afelől, hogy a tiltott gyümölcs nem az alma, hanem a gesztenye. Kijelentettem, ártatlan vagyok, mert én egyetlen egy gesztenyét sem ettem. Erre Éva azt felelte, hogy a Kígyó szerint a „gesztenye” valójában nem is gesztenye, hanem ebben az esetben valami mást jelent- valami olyasmit, mint a „dilibogyó” a viccekben. Erre elsápadtam, mert én tényleg kitaláltam pár viccet, már csak úgy, az unaloműzés végett, és ezek között lehettek olyanok is, amiket „dilibogyósnak” lehet nevezni, bár amikor eszembe jutottak, akkor távol állt tőlem, hogy éppen ilyenek legyenek. Éva megkérdezte tőlem, van-e olyan vicc, amit a katasztrófa bekövetkeztének idejét találtam ki. Kénytelen voltam beismerni, hogy ilyen vicc nincs ugyan, de van valami, ami éppen azidőtájt jutott az eszembe. Valami olyasmi, amit sosem mondtam ki, még csak gondolni sem gondoltam rá túl hangosan.
Hogy mi volt ez? Nos, éppen a vízeséseken töprengtem, és csak úgy, minden ok nélkül arra gondoltam, hogy: "Milyen csodálatos látvány, ahogy ez az óriási víztömeg aláhullik!”. Aztán a következő pillanatban villámként hasított az agyamba egy gondolat: „Ennél már csak az lenne csodálatosabb látvány, ha ez az óriási víztömeg felfelé hullana!” Ezen aztán jót kacagtam. Vagyis… azért kis híján, mert hirtelen felfordult a természet, megjelent a harc és a halál, és kénytelen voltam menteni az irhámat.
„Hát tessék”, mondta Éva diadalmasan. „Hát erről van szó. A Kígyó éppen erről a viccről beszélt. Azt mondta, ez az első Dilibogyós Vicc, és az első olyan dolog, ami megkérdőjelezi a Teremtés helyességét.”
Így állunk. Tényleg én tehetek az egészről. Ó, bárcsak ne gondolkoztam volna! Bárcsak ne támadt volna ilyen "dilibogyós" gondolatom!
